Diab-Pont: Cukorbetegen is teljes az élet

Diab-Pont Portál
Cukorbetegen is teljes az élet!

2007-ben a cukorbetegség előfordulásának gyakorisága a felnőtt lakosság körében a legmagasabb Nauruban (30,7%), az Egyesült Arab Emirátusban (19,5%), Szaúd-Arábiában (16,7%), Bahrainban (15,2%) és Kuvaitban (14,4%) volt.

Együtt erősebbek vagyunk 2010–2011

Páciensoktatási program felnőtt cukorbetegeknek

Háttér: A Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) határozata szerint a 2009-2013-as időszakban a Diabétesz Világnap témája a diabéteszoktatás és a megelőzés. A kampány célja, hogy felhívja a diabéteszgondozásban részt vevő valamennyi érintett figyelmét a cukorbetegség megértésére és a kockázat csökkentésének fontosságára.

A program célja: Korszerű, szakmai alapokon nyugvó páciensoktatási lehetőség nyújtása felnőtt cukorbetegeknek és közösségeiknek.

A program bevezetése: Az IDF felhívása alapján az „Alapítvány a cukorbetegekért” a Magyar Diabetes Társaság (MDT) szakmai támogatásával kétéves páciensoktatási lehetőséget kínál az ország cukorbetegeinek és szervezeteiknek. A programot a Magyar Diabetes Társaság XX. Jubileumi Kongresszusa előtti Civil Fórumon mutatta be.

Hiteles információk: A szakmai programban az MDT betegoktatásban jártas szakemberei tartanak rövid előadásokat, amelyek rögzített változata és a hozzájuk tartozó ábrák honlapunkon folyamatosan elérhetők. Az előadások szerkesztett változatai a Diabetes betegtájékoztató lapban is megjelennek. Minden előadáshoz rövid teszt is tartozik, amit akár az interneten www.diabetes.hu/oktatas/tesztek , akár a Diabetes lapban lehetőség van kitölteni. A vállalkozó kedvűek a teszteken keresztül lemérhetik, hogy mennyire sikerült megérteniük, feldolgozniuk az adott témát. Amennyiben bármelyik témával kapcsolatban kérdése van, azt felteheti a fórumon keresztül, és szakértőnk hamarosan válaszol.

Játékos tudás: Az oktatáshoz, illetve a tesztekhez kapcsolódóan játékot hirdetünk egyéni és csoportos (klubok, egyesületek) részvételi lehetőséggel. Mindkét kategóriában az év folyamán a legjobb eredményt elérők értékes jutalomban részesülnek.

betegoktatas01 betegoktatas02

www.diabetes.hu/oktatas


( 0 értékelés )

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és 500 Ft értékű ajándékot kap!

Tovább a részletekre

A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, bármikor leiratkozhat.
Adatait bizalmasan kezeljük és harmadik félnek nem adjuk ki.

Diab-Pont hírek

  • Ikon pontgyűjtő kártya

    Ikon pontgyűjtő kártya

  • Diab-Pont az Árukeresőn

    2011. februártól a Diab-Pont Webáruház termékei az arukereso.hu oldalon is megtalálhatók. Részt veszünk a Megbízható Bolt webáruház értékelő programban, amely az Árukereső rendszerében a vásárlók értékelése alapján adja minősítését. Ha még csak gondolkodik a vásárláson, nézze meg, mit írtak rólunk! Ha már vásárolt nálunk, írja meg véleményét Ön is!

  • Tudomány

    A Tudomány Kiadóval kötött megállapodásunk keretében weboldalunkon keresztül megrendelheti a Diabetes és a Hyprtonia betegeknek szóló magazinjait. További információk...

  • Betegoktatás

    Az IDF felhívása alapján az „Alapítvány a cukorbetegekért” a Magyar Diabetes Társaság (MDT) szakmai támogatásával kétéves páciensoktatási lehetőséget kínál az ország cukorbetegeinek és szervezeteiknek. A programról részletesebben...

  • Ajándékcsomag

    Vállaljuk egyedi ajándékcsomagok összeállítását akár rendelés alapján akár mi adunk egy ajánlatot adott összeghatárig. A részletekről érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon email-ben, vagy telefonon a 30/900-5217 telefonszámon!

Cím: 2030 Érd, Mester u. 39.
E-mail: Írjon Ügyfélszolgálatunknak!
Telefon: +36-30/900-5217
Kapcsolattartó: Füzesi Brigitta