Diab-Pont Közösség

nálunk minden a cukorbetegekről szól

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Legújabb kérdések szakértőinkhez

1 1 1 1 1 (2 Értékelés)

A kórházban töltött idő alatt futótűzként terjed a hír, hogy a kislányom cukorbeteg lett. Jönnek a sajnálkozó telefonok és a jó tanácsok az ismerősöktől. Vigasztal a sok rokon és jóakaró, hogy elnövi meg a szomszéd néni is milyen jól el van... Mi, friss diabos szülők hiába mondjuk, hogy de ez nem az, sajnos eleinte süket fülekre találunk, hiszen mi még csak kezdők vagyunk és rajtunk kívül mindenki sokkal jobban ért hozzá.

Közben próbálunk okosodni magunk is, hiszen amikor hazamegyünk, akkor már nem áll mögöttünk egy egész kórházi osztály 24 órában, aki fogja a kezünket. Persze lesz megbízható, mindig rendelkezésre álló, elérhető orvosunk, de hát mégsem költöztethetjük be a nappalinkba. Szóval, ha már így alakult, akkor lássuk, hogy mivel is állunk szemben. Attól félünk, amit nem ismerünk. Ismerkedjünk hát össze, ha már így összefonódott az életünk. Nevezzük nevén és lássuk, hogyan is lesz ezután.

Bizton állítom, hogy életemben nem kérdeztem, kutattam és olvastam annyit mint ezekben a hetekben – és azóta is. Az egyetem ehhez képeset sétagalopp volt, a szigorlatokkal és az államvizsgával együtt. Ott tanultam, vizsgáztam és mehettem tovább. Utána senki nem kérdezett vissza, de itt, folyamatos a számonkérés...

És hogy mit is tudtunk meg?! Hogy ez bizony nem az a betegség, ami mindenki családjában előfordul és amit egy kis odafigyeléssel beállíthatunk. Ez egy makacsabb, keményebb dolog, fel kell kötni a fehérneműt. A kis szervezet maga ellen kezdett el dolgozni, ellenségként érzékeli a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit és elkezdi pusztítani őket megállíthatatlanul. Itt sajnos nincs visszaút, még a legnagyobb odafigyelés ellenére sem. Számomra a tehetetlenség érzése a legijesztőbb ebben az egészben. Bármit megtennék, hogy megállítsam, de nem lehet. Az ember megérti az eszével, de valahol legbelül mindene tiltakozik ellene...

Ha a saját magamról volna szó, lehet, hogy csak legyintenék egyet és valahogy csak menne minden tovább. De sajnos nem tehetem. A kislányomról kell gondoskodnom és a lehető legjobb körülményeket biztosítanom számára. A legnagyobb kincset, az egészségét nem tudom visszaadni. Viszont köteles vagyok mindent megtenni, hogy a lehető legtöbbet megadjam neki, ami a hátralevő életét bármilyen módon megkönnyítheti. Azt hiszem, hogy jómagam is talán ezzel a betegséggel váltam igazán felnőtté és tudtam meg a sokszor elhangzó felelősség szó valódi jelentését.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés