Diab-Pont Közösség

nálunk minden a cukorbetegekről szól

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Legújabb kérdések szakértőinkhez

1 1 1 1 1 (4 Értékelés)

Hogy milyen cukorbetegnek lenni?! Fogalmam sincs róla. De azt pontosan tudom, hogy milyen egy cukorbeteg kisgyermek édesanyjának lenni.

Soha nem felejtem azokat a nappalokat és éjszakákat, amikor a 10 hónapos kislányom vigasztalhatatlanul sírt és amikor orvostól orvosig hordtam és próbáltak meggyőzni arról, hogy a foga jön, front van vagy éppen beteg lesz. Egy anya érzi, hogy ez nem az. Ez több. Hiába próbálják róla meggyőzni, hogy rosszul szoptat, nem a korának megfelelő ételeket kapja a gyermek és rosszul gondoskodik róla, azért nem gyarapszik a kicsi. Az orvosok szerint minden rendben, várjunk még, nem kell még tovább küldeni, anyuka túlaggódik.

Tisztán emlékszem, egy áprilisi hétfő este volt... Kislányom bágyadt volt egész nap, már nem is tudtam mit tegyek. Este elmentem itthonról, mert dolgom volt, majd mire hazajöttem, a férjem azzal fogadott, hogy lánykánk hányt, nem tud felállni. Újból ügyelet... Anyuka, vírusfertőzés, kicsit ki van száradva a gyerek, menjenek be a kórházba egy infúzióra – még most is a fülembe cseng. Éjszaka be a kórházba... ügyeletes orvos... nem tud felálllni... neurológia... nincs hely... rossz a légzése... pulmonológia... vérvétel... anyuka, olyan acetonos ennek a gyereknek a lehellete... mért már valaki vércukrot... nem?!... mérjünk... 18,6... két orvos jelentőségteljesen összenéz... anyuka, menjünk le a diabetológiára... mindjárt jön az intenzíves orvos...

Soha nem felejtem el, amikor az ölemben a kislányommal a kórház folyosóján mentem és megláttam a diabetológia feliratot. Ez a pillanat belém égett örökre. Tudtam, hogy valami végleg megváltozik.

Jön az intenzíves orvos... üljünk le az orvosi szobába... éjjel 1... mintha nem is velünk történne... anyuka, a gyermekük cukorbeteg, ez a betegség nem gyógyítható, de kezelhető...
Az ember fel sem fogja, amit mondanak. Cukorbetegség?! Hát majd lesz valahogy, annyi mindenkinek van. Nem eszünk cukrosat... Naiv a szülő, nem tudja mi ez. Honnan is tudná?!
Kiságy... infúzió... inzulin... sajnálkozó anyukák tekintete... nem érti a szülő... Hiszen meggyógyulunk, hazamegyünk, figyelünk, óvatosak leszünk.

Eljön a reggel, jönnek az orvosok. Számonkérés, anyuka hogy nem vette észre?! Anyuka sír, érzi itt valami nagy dolog történik. Nem lehet szoptatni, böködik a gyereket folyamatosan.
De hát mi ez az egész?! Valaki irodalmat ajánl, elkezdjük olvasni. Kezd tisztulni kép, leesik mi ez, ki ez az új családtag.

Hát valahogy így költözött be a mi életünkbe ötödik családtagként ez a betegség. Van szép latin neve, diabetes mellitus, ha nem ismerném, még akár szimpatikus is lehetne. Folyamatosan itt van, állandó figyelmet igényel, rengeteget foglalkozunk vele, közben nagyon utáljuk, de mégis igyekszünk a kedvére tenni, hogy megszelídítsük és jóban legyünk egymással.

Így kezdődött a történetünk és azóta eltelt jópár hónap és sokszor szembesülünk azzal, hogy az emberek nagy többsége nem tudja mi ez a betegség. Honnan is tudná?! Mi sem tudtuk, amíg nem váltunk érintetté. Az írásaimmal szeretnék kaput nyitni a külvilág felé, hogy a nem érintett, nem cukorbeteg emberek is betekinthessenek egy diabetes-es gyermeket nevelő család életébe, gondolataiba, küzdelemeibe és nehézségeibe. Vallom azt, hogy nem sajnálni kell bennünket, hanem megérteni és elfogadni és ezáltal lebontani a falakat és könnyebbé tenni mindannyiunk számára a mindennapokat. A cukorbeteg gyerekeket nevelő szülők pontosan tudják miről beszélek. Most azt szeretném, ha a jószándékú érdeklődők is megismerhetnének és kevésbé idegenkednének tőlünk.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés